Október 3-ra, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját csütörtökön hozott határozatában Sólyom László államfő. Az alkotmány szerint a képviselő-testület tagjainak és a polgármestereknek a választását (az időközi választás kivételével) az előző általános választást követő negyedik év október hónapjában kell megtartani. A választási eljárásról szóló törvény pedig megszabja, hogy a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kitűznie a köztársasági elnöknek úgy, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. Az őszi önkormányzati választás napján az eddigieknél kettővel több, összesen 3.176 településen lesz voksolás, ugyanis a választással két új település "születik". A Zala megyei Tekenye és a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonudvar községgé nyilvánításáról szóló köztársasági elnöki határozatok a kihirdetésüket követő (általános) önkormányzati választás napján lépnek hatályba.
Az önkormányzati választáson szavazati joga van minden, Magyarországon lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és uniós állampolgárnak. A települési önkormányzati választáson szavazhatnak a menekült, bevándorolt, letelepedett státusúak is, ha a településen lakóhelyet létesítettek.
Forrás és további részletek: MTI